A betűstílusok rendszere – 1. rész
A betűtípusokkal való ismerkedést kezdhetnénk az írás kialakulásánál, de a téma olyan bőséges, hogy egy egész könyvet megtölthetnénk vele.
Amiről ebben a kétrészes cikkben szó lesz, az a napjainkban leggyakrabban használt, nyomtatott betűtípusok csoportosítása, jellegzetességeinek bemutatása.
Az utóbbi években annyi új betűtípus látott napvilágot, hogy mára kissé elavultnak tűnik az eddig használt német, úgynevezett „tízes csoportosítás”. Mégis ebben a felosztásban mutatjuk be a betűtípusokat, mert ez a rendszerezés jól mutatja az idők folyamán változó művészeti stílusok megjelenését a betűk vonalvezetésében.
Mielőtt azonban belemélyedünk a csoportosításba, nézzünk néhány szakkifejezést:
Betűtípus: azonos grafikai elven megtervezett ábécé (például a Helvetica)
Betűkészlet: egy betűtípus, például a Helvetica egyik változatának (pl. a félkövér kurzívnak) az összes karaktere
Betűcsalád: egy betűtípus (például a Helvetica) összes betűváltozata: kurzív, bold, extrabold, light – világos, wild – széles, narrow – keskeny stb.
Betűstílus: az azonos stílusú betűk csoportja (például a reneszánsz, a barok vagy a klasszicista antikva, illetve a talpas vagy talp nélküli lineáris betűk stb.), ahová akár több száz betűcsalád is tartozhat
Kurrens: nyomtatott kisbetű
Verzál: nyomtatott nagybetű – folyamatos olvasásra szánt szövegnél használata kerülendő!
Kurzív: dőlt betű, más néven italic – folyamatos szövegben a kiemelés legszebb eszköze
Bold, semibold: kövér, félkövér betű – használata elsősorban címekben, címszavakban ajánlott
Kiskapitális: olyan nagybetűk, amelyek kisebbek a valódi verzál betűknél, ezért jobban illenek a kisbetűkhöz – elsősorban nevek kiemeléséhez használjuk, de ebben az esetben a kezdőbetű mindig verzál!
Ligatúra: két-három egymás melletti betű összeépítése a betűkombinációk ütközésének elkerülésére – leggyakrabban az fi, fl betűknék fordul elő
Antikva: több jelentése is van, de elsősorban váltakozó vonalvastagságú, talpas betűt jelöl
A betűk anatómiájának ismerete segít azonosítani az egyes kategóriákban említett jellegzetességeket:
Lássuk a tizes csoportosításból az első öt kategóriát
Lucida Blackletter
1. Gótikus, tört vonalú típusok (1500-as évekig)
Gutenberg, a könyvnyomtatás feltalálója által nyomtatásra először alkalmazott betűtípus még a kódexekben használt, kézzel (vágott hegyű tollal) írott betűk jellegzetességeit mutatta. Elsősorban német nyelvterületen még ma is használatos. A gót betűvel írt szöveg egyenletes, szürke felületet ad, a fel- és lenyúló szárak hossza a betű középmagasságának általában a fele. És bár a mai kor emberének ez a betűtípus nehezen olvasható, régies feliratokhoz, címekhez, az elmúlt évszázadok hangulatának felidézésére bátran alkalmazhatjuk.
Ismertebb típusok: Lucida Blackletter, Linotext, Tudor
Palatino
2. Reneszánsz antikva (XV-XVI. század)
A kódexek írástípusainak nyomtatott változatai a reneszánsz antikvák. A verzálokat (nagybetűket) az ókori, kőbe vésett betűk mintájára formálták, a kisbetűket pedig a vágott tollal rajzolt Karoling-minuszkula ihlette. A reneszánsz antikvák kézíráshoz közeli vonalvezetésük, jó olvashatóságuk miatt a szépirodalmi művek (regények, verseskötetek) kedvelt szövegbetűi.
Legfőbb ismertetőjegyeik: változatos vonalvezetés, csekély különbség a segéd- és alapvonalak vastagságában, a szerifek lágyan íveltek, a kerek betűk tengelyállása ferde.
Ismertebb típusok: Garamond, Palatino, Goudy
Baskerville
3. Barokk antikva (XVII-XVIII. század)
A művészetekben egyre inkább eltúlzott túldíszítettség a betűk stílusában is megjelent: a barokk antikva még a kézírás vonalvezetésére emlékeztet, de a betűk formája szerkesztettebb (a betűmetszők már körzőt és vonalzót használtak a tervezéshez), ami tárgyilagosságot sugall. Emiatt a kiadványok nagyon széles körében alkalmazható, de elsősorban könyvek, folyóiratok, napilapok szövegbetűje.
Jellegzetességeik: az alap- és segédvonalak vastagsága erőteljesebb, a betűtalpak kevésbé gömbölyítettek, a köríves betűk tengelyállása függőleges.
Ismertebb típusok: Times, Baskerville, Janson
Didot
4. Klasszicista (XVIII. század vége–XIX. és XX. század)
Ahogy az építészetben is a letisztult, tiszta vonalvezetés nyert egyre inkább teret, úgy a betűmetszők is ezt a stílust kezdték alkalmazni. A feszes, szerkesztett vonalak ünnepélyes hatást keltenek. A klasszicista stílusú betűket különleges igényű kiadványok tervezésénél használhatjuk leginkább.
Legfőbb jellegzetességeik az alap- és segédvonalak közötti erős kontraszt, a betűtalpak és a szárak vékony vonallal vagy alig észrevehető kerekítéssel kapcsolódnak. Érdekesség, hogy a legjellemzőbb típusoknál a betű részeinek (felnyúló szár, középmagasság, lenyúló szár) aránya általában 1:1:1.
Ismertebb típusok: Bodoni, Didot, Georgia
Rockwell
5. Egyptienne (egyiptomi), talpas lineáris antikva (XIX-XX. század)
A XIX. század végén a betűtervezők az addig használt „cikornyás” betűtípusok gyökeres ellentétét alkották meg: azonos vastagságú vonalakból álló, szabályos felépítésű betűket terveztek. A betűtalpak egyenes vonalúak, zárt írásképet adnak, és érdekesség, hogy a verzál A betű tetején kalap van.
A talpas lineáris antikvákat elsősorban technikai, műszaki kiadványok, alkalmi nyomtatványok készítésére használhatjuk, de az egyptienne-ek csoportjába tartoznak az írógépbetűk is.
Ismertebb típusok: Rockwell, Memphis, Lubalin
Minden kategóriába számtalan betűtípus sorolható, és még napjainkban is készülnek például újrametszett reneszánsz vagy barokk antikvák is. A jelenleg ismert latin betűtípusok száma több tízezerre tehető.
Tetszett a cikkünk?
A második részben a groteszk (talp nélküli lineáris antikva), az antikvák variációi, a dísz- és reklámbetűk, a kézírást utánzó típusok, és végül az idegen betűtípusok szerepelnek majd.
Források:
Nyomdaipari enciklopédia
Virágvölgyi Péter: A tipográfia mestersége számítógéppel
