A luxus világmárkákról szóló cikkünk első részében többek között a Cartier, a Coach és a Chanel logóját mutattuk be, és a Top10-ben helyet foglaló cégek logótörténetéről is olvashattatok.

A folytatásban pedig nézzük, hogy a legek (vagy ha úgy tetszik, a Top5 világmárka) milyen arculattal hódította meg a vásárlókat.

 

luxus logók

 

5. Rolex (márkaérték 7,9 milliárd dollár)

Rolex logó

 

A Rolexet még 1905-ben alapították Londonban, de ma már a luxus svájci karórák jutnak mindenkinek az eszébe róla. Az egyik leghíresebb kollekciója, a Pearlmaster darabjaiért 53.000 dollárt is elkérnek.

A Rolex márkanév eredete egy francia kifejezés „houloguorie exquise”, azaz tökéletes.

A logó egy hegyes koronaszimbólumra épül, amint az a cég szlogenjében is szerepel (A Crown for every Achievement – Megkoronázni minden eredményt). A korona jelképezi a presztízst, a sikert, viselője rangját, illetve a tökéletességet, amelyre a Rolex mindig is büszke volt.

A Rolex az egyik kakukktojás ebben a tízes listában, hiszen nála nem a fekete szín jeleníti meg a luxust, hanem az arany, amely egyúttal utal a márka gazdag történelmi múltjára és kiválóságára is, a zöld szín pedig az egyediséget szimbolizálja. A logó betűtípusa a Garamond kissé módosított változata.

 

4. Prada (márkaérték 9,4 milliárd dollár)

Prada logó

 

1913-ban Milánóban alapították meg az ismert olasz divatházat, amely márka és logó ma már az egyik legprominensebb a divat világában. Az egyik ikonikus termék, a Prada Ostrich bőrtáska darabja 10.000 dollárba kerül.

A logóban alkalmazott egyedi és maradandó betűtípus visszatükrözi a márka identitását. A betűknek saját dinamikájuk van, és mindegyik összekapcsolódik a többi karakterrel, így segít könnyen felismerhetővé tenni a márkát.

A Prada logó a hitelesség és minőség jelképe, amely kiemelkedő szerepet játszik mind a márka, mind a termék felismerhetőségében. És újra feltűnik a fekete szín, amely tisztaságot, eleganciát, minőséget jelképez.

 

3. Gucci (márkaérték 12,7 milliárd dollár)

Gucci logó

 

1921 óta létezik napjaink vezető olasz divatháza, a Gucci. Egy jellegzetes, krokodilbőr Gucci válltáska 35.000 dollár. Az alapító Guccio Gucci egyik fia, Aldo Gucci tervezte a logót, amely önmagában a luxus, a minőség, a nagyszerűség jelképe.

Az embléma jellegzetesen összekapcsolódó „dupla G” betűből áll, amely az apa nevének kezdőbetűiből ered, és amely forma végtelenséget és dinamizmust kölcsönös a márkának. A fekete szín ebben az esetben is a kiválóságot, a luxust, a minőséget, az eleganciát jelképezi.

 

2. Hermès (márkaérték 19,2 milliárd dollár)

Hermès logó

 

A márka Párizsban született 1837-ben. A Hermès nevéhez fűződik az aukción valaha legdrágábban elkelt luxuscikk, egy Birkin táska, amelyért 203.150 dollárt fizetett új tulajdonosa.

A mai Hermès logó az 1950-es évek elején került bevezetésre, rajta egy Duc lovashintóval, amely utalhat a cég szégyenletes múltjára, mit lószerszámgyártó.

A Hermès a másik kivétel a logók sorában, hiszen itt sem a fekete színt használják. A narancssárga jellegzetes stílust és hitelességet kölcsönöz a márkának. Figyelemre érdemes, hogy a nyomtatott hirdetéseikben a címeket általában franciául jelenítik meg, így helyezve előtérbe a cég származását. A betűtípus a Memphis egyik változata.

 

1. Louis Vuitton (márkaérték 28,4 milliárd dollár)

Louis Vuitton logó

 

1854-ben Franciaországban indult útjára napjaink legértékesebb márkaneve. Az ismert Tambour Monogram órakollekció darabjait 26.000 és 29.000 dollár között árulják. A legkedveltebb Louis Vuitton táskák már 10.000 dollárért is kaphatók.

A logót Louis fia, Georges Vuitton tervezte apja nevének kezdőbetűit felhasználva. Az azóta ikonikussá vált embléma 1896-ban került bevezetésre.

A logó egy japánok által inspirált virágmotívumot fest le, amelyet azért alkottak, hogy megelőzze a párizsi cég bőröndjeinek hamisítását, ennek ellenére mára a legtöbbször hamisított logóvá vált a világon. Az LV monogram ma egyet jelent a luxussal, a nagyszerűséggel és az élvezetekkel. A fekete szín eleganciát, kiválóságot, minőséget és dinamizmust tükröz.

 

Összegzés:

Ha megnézzük a fenti listát, egy dolog mindenképpen feltűnő, a 10 logóból 8 fekete, vagy tartalmaz feketét, továbbá minden esetben megjelenik a márkanév, vagy a monogramja.

 

Források:
famouslogos.net
therichest.com