Formula-1 logók grafikus szemmel
A Forma-1-et lehet szeretni és utálni, de egy biztos, a versenysorozat hátterében nagyon komoly márkaépítési munka zajlik. Most mindezt szűkítsük le arra a nagyszámú hivatalos logóra, amellyel nap mint nap találkozhatnak a rajongók.
Nemcsak maga a világbajnokság rendelkezik saját logóval, hanem minden egyes istálló, autómárka, szponzor, sőt még a versenyzők többsége is.
TALÁN NÉHÁNYAN MÉG EMLÉKEZNEK, HOGY A KORAI F1 LOGÓ VALAHOGY ÍGY NÉZETT KI
Aztán a 2000-es évek elején, amikor a versenysorozat kezdett kilépni korábbi keretei közül és globálissá vált, szükség volt egy olyan ütős emblémára, amely egyrészt jelképezi a Forma–1 hitvallását, másrészt meggyőző erővel bír a leendő szponzorok felé. Így megszületett a mai, modern verzió, amit napjainkban is a legkreatívabb logók között tartanak számon:
Az emberek többsége úgy gondolja, hogy a fehér F jelképezi a Formula elnevezést, a vörös színű designelem pedig az 1-es számot. De valójában az F és a vörös rész között üresen hagyott területen rejtette el a tervező az 1-est.
A LOGÓ SZÍNEI
A vörös szín a szenvedélyt és energikusságot, míg a fekete az erőt és az elszántságot jelképezi a Forma–1 emblémájában.
A teljesség igénye nélkül nézzük meg közelebbről, ki milyen személyes emblémával küzd idén a győzelemért, és a rajongók elismeréséért. (Cikkünk eredetileg 2014. november 5-én jelent meg.)
LEWIS HAMILTON
Hamilton számára egy olyan logót szerettek volna megalkotni, ami hűen tükrözi a versenyző személyiségét, vagy ahogy a designerek fogalmaztak: a versenypályák ragadozójának (predator) elegáns kifinomultságát. A tervezőügynökség a Safari Sundays.
NICO ROSBERG
A nagy ellenfél logójának megalkotójáról nem sikerült információt szereznünk, de lényegében a keresztnév betűiből formált egy végtelen versenypályát a tervező, ezzel utalva a Forma–1-re.
DANIEL RICCIARDO
A Red Bull újoncának logója az ausztrál Nero Visual Design Studio munkája. A leírásuk szerint az emblémával Ricciardo energikus személyiségét, valamint a sebesség és extrém sportok iránti elkötelezettségét igyekeztek megtestesíteni.
VALTTERI BOTTAS
Bottas 2012-es logójának megtervezésére a Williams istálló pályázatot írt ki, amelyen egy magyar grafikus, Kőrösi Zoltán munkája nyert. A pilóta azért választotta a számos egyéb beérkezett grafika közül az alábbit, mert „ez a logó szép, egyszerű, és tiszta, illik a személyiségemhez, és gyorsnak tűnik, ami tetszik.
SEBASTIAN VETTEL
A négyszeres világbajnok Vettel leginkább a gyakran változtatott sisakjairól híres, de számára is készült személyes márkajelzés. A V-formájú logó utal a vezetéknevére, míg a kanyargó út egyszerre jelképezi a keresztnév S betűjét és a versenypályák ívét.
FERNANDO ALONSO
A Ferrari szintén világbajnok versenyzőjének logója is a keresztnevéből ered. Egy versenyautót mintázó nyíllal áthúzott A betű, amely némileg emlékeztet Michael Schumacher márkajelzésére.
JENSON BUTTON
A McLaren színeiben versenyző brit pilóta logójában nemcsak a kereszt- és vezetéknevet (Button, azaz gomb), hanem nemzetiségére utaló zászlót is ötvözték, amely utóbbi akár egy versenyautó kerekét is jelképezheti.
FELIPE MASSA
A jelenleg a Williams csapat kötelékében versenyző Massa logójában a nevének kezdőbetűi kerültek kiemelésre, formájukban energikusságot és sebességet sugároznak.
KIMI RÄIKKÖNEN
A pókerarcú finn, Kimi Räikkönen két védjeggyel is szerepelhet ezen a listán. A világ által ráragasztott „Iceman” (jégember) logója megjelenik minden felületen.
Emellett egy szárnyaló madarat jelképező, vörös design is Räikkönen emblémájává vált:
VÉGEZETÜL, DE NEM UTOLSÓ SORBAN NEM MARADHAT KI A JELENLEG SAJNOS EGY MÁSIK KÜZDELMET VÍVÓ FORMA–1-ES IKON SEM:
MICHAEL SCHUMACHER
A logót tervező kreativitását mutatja, hogy egy egyszerű M és S betű felhasználásával egy komplett Forma–1-es versenyautót sikerült alkotnia.
Ha tetszett cikkünk, látogass el a logo2go Facebook-oldalára is, ahol további érdekességekkel és ötletekkel várunk!